Hiába próbáltam
teljes erőfeszítéssel
kivetni testemből a lelkemet,
egy csigaház sem
marad meg az állat nélkül, de
valójában mindegy, egyremegy -
próbáltam hát megszeretni,
úgy, akárcsak egy anya szereti
a részévé vált, kincset érő gyermekét;
csúfot űzött belőlem,
cserben hagyott, kivetett magából,
nem kérek hát többé senkitől engedélyt.
Este megint lehunyom
fáradt szememet és átgondolom,
miképp tudnék megoldást találni minderre:
hogy ismét arra jussak,
nem leszek soha gyógyult már
s rágondolok; azt szeretném, ha itt lenne.
Aztán csak fekszem
minden gondolat nélkül, mint
egy csigaház, mely semmi már s magányos,
a kérdéssel, mely néha
még mindig felsejlik bennem:
ez minden, ami engem meghatároz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése