Virág

Aprócska kertemben termett egy rózsa,
Gyengécske, de kibimbózott egyetlenegy szóra.
Ott nőtt ő, hol tudtam, soha nem terem majd semmi,
Mikor megláttam, mindent odaadtam volna neki.
De a picike rózsa megerősödött, tüskéket növesztett,
Hagyta, hadd szeressem, mikor már minden elveszett,
Nőtt mellé egy kóró, száraz, élettelen,
Jobb volt vele neki, mint énmellettem,
És mikor rájött, mi nem rejlik abban a virágban,
Ismét felém fordította szépségét kínjában,
S bár a tüskéi szúrtak már, elviseltem érte,
Így éltünk mi halálunkig, ő szomorúan, én remélve.